Cégtörténet

Bár a Champions Sport Consulting Menedzsment- Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot csak 2002. szeptember 4-én jegyezte be a Fővárosi Bíróság, különböző szervezeti keretek között addig már több mint egy évtizede végeztünk gazdasági tanácsadó munkákat a szórakoztatóiparban. 1993-94-ben alapítottuk a Sport Társadalomtudományi Oktatási és Tudományos Alapítványt (STOÉTA), aminek fő hívatása és szerepe a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen létrejött sportgazdasági kutatócsoport tudományos oktatói munkájának segítése volt. Ekkor rajzolódtak ki tulajdonos-ügyvezetőnk, Dénes Ferenc későbbi sportgazdasági szakértői pályafutásának körvonalai. 1994-95-ben vezetésével a Magyar Labdarúgó Szövetség stratégiai alternatíváit kidolgozó munkacsoport alakult, aminek megállapításai hosszú évekig szolgáltattak (volna) muníciót az akkoriban gyorsan változó MLSZ vezetőknek. 1998-ban Szegeden rendezték meg a síkvízi kajak-kenu világbajnokságot, amelynek marketing- és projektmenedzsment tanácsadói csoportját Dénes Ferenc vezette, arányos mértékben hozzájárulva a világbajnokság hatalmas sikeréhez. A nagyobb lélegzetű tanácsadói munkákat kisebb, egyedi szakértői tevékenységek egészítették ki, mint például a BKV Rt. sportkoncepciójának kidolgozásához való hozzájárulás, vagy a Spartacus Alapítvány sportszolgáltatási koncepciójának kidolgozása.

Mivel Ferenc 1998-2002 között sportügyekért felelős helyettes államtitkárként a közigazgatásban dolgozott, ezért – az összeférhetetlenségek elkerülése okán – ebben az időszakban szüneteltettük a szakértői, tanácsadói munkát. A 2002-es kormányváltás után azonban már főállású sportgazdasági tanácsadóként, a Champions Consulting Kft keretei között dolgozunk.

2002-2004 között több esetben különböző tanácsadó cégek alvállalkozójaként dolgoztunk. Ebben az időszakban alakultak ki tanácsadói tevékenységünk fő irányvonalai a labdarúgó vállalatok és sportszervezetek (Profi Liga Kft,  Magyar Labdarúgó Liga, Matáv Futball Sportszolgáltató Kft), az önkormányzatok (Nyíregyháza MJV) és a sporton kívüli vállalatok (Magyar Állami Vasutak Rt) számára végzett tanácsadói munka.

2004 után szinte kizárólag saját jogon, fővállalkozóként dolgozunk, Partenereink köre alapvetően a

  • Futballvállalatok
  • Sportszervezetek
  • Sportszövetségek
  • Önkormányzatok 
  • Sporton kívüli nagyvállalatok
  • Sportkormányzat, kormányzati háttérintézmények

közül kerülnek ki.  Az elmúlt évek néhány meghatározó projektje:

  • OTP-MOL Bozsik Program
  • Magyar Labadrúgó Szövetség Felnőttoktatási Intézet Sportmenedzsment 
  • Birkózó világbajnokság 2005, Budapest
  • Magyar-horvát futball Európa-bajnokság 2012 pályázat
  • Társasági és osztalék adón keresztüli sporttámogatások (TAO) sportszakmai tervek készítése
  • MTK egyesület és futball klub tanácsadói munkák

A 2000-es évek első dekádfordulóján profilbővítésben gondolkodtunk, és a szórakoztatóipar másik meghatározó ágazatában, a médiapiacon is vállaltunk munkákat. A tiszta profilok megőrzése érdekében 2009-ben erre külön társaságot alapítottunk, a Denconsult Kft-t. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban azt mondhatjuk, hogy a tanácsadói munkák során nincs feltétlenül szükség minden esetben szervezeti különválasztásra, így az utóbbi időben sportgazdasági tanácsadást is vállalunk a Denconsult Kft nevében.